Szakmai gyakorlat az Eckerle forgácsoló csarnokában

Idén nyáron az Eckerle forgácsolócsarnokában összesen 13 tanulónak biztosít gyakorlati helyet. A tanulók között hárman gyakorlati képzési helyül, öten nyári szakmai gyakorlati helyül választották a céget, öt műszaki karos hallgató Fürge Diák Iskolaszövetkezeten keresztül érkezett a céghez.

A diákok gyakorlati idejük alatt megtapasztalják a fémipari technológia alapjait, részt vesznek a gyártás előkészítésében, feldolgozásban, csomagolásban. Mentor segíti őket az eligazodásban, akihez észrevételeikkel szakmai kérdéseikkel fordulhatnak. Az Eckerlénél Madácsi Imre, CNC forgácsolóként és gyakorlati oktatóként, támogatja a nyári munkán, gyakorlati időn levőket, és folyamatosan kapcsolatban van a szakképzési központokkal. „Örömmel látjuk a 16-24 év közötti korosztályt a forgácsolócsarnokban, hiszen az elmúlt évek tapasztalata az, hogy a fiatalok, lelkesek, motiváltak, nyitottak a szakmára. Minden kétséget kizárólag ennyi idő alatt lehetetlen egy szakmát elsajátítani. Arra azonban alkalmas a nálunk eltöltött időszak, hogy bepillantást kapjanak ipari környezetben való munkavégzésbe. Ez pályaválasztás előtt, és a felsőoktatásban is mindenképpen hasznos, és jó lehetőség, amit mindenképpen bátorítunk”-mondta Rausch György az Eckerle Industrie forgácsolási vezetője és cégvezetője.

Az automatizálásra, forgácsolásra nyitott tanulók gyakorlatra jelentkezni az alábbi elérhetőségen tudnak:

Madácsi Imre
CNC forgácsoló és gyakorlati oktató
Phone: +36.78.511.446
Mobile: +36.30.542.6477
E-mail: Imre.Madacsi@hu.eckerle-gruppe.com

Eckerle Industrie Kft.
6200 Kiskőrös,
Dózsa György út 44.
www.eckerle-gruppe.com

További híreink

Kutatás-fejlesztés

A hazai ipari digitalizáció elősegítését célzó I4.0 megoldásokra épülő gyártásmonitorozási és analitikai rendszerfejlesztés 2012-ben a német szövetségi kormány által nemzeti stratégiaként megfogalmazott Ipar 4.0, azaz a negyedik ipari forradalom okozta azt a gyújtópontot, ami hatalmas ugrást jelentett az ipar hálózatba kapcsolásában. 2018-ban a Bosch Rexroth Hajtás- és Vezérléstechnika Kft. és a DSS Consulting Zrt. konzorciumi […]

2023. szeptember 18.

Brose Beszállítói Elismerés 2023

Hihetetlenül büszkék vagyunk rá, hogy az Eckerle Holding a napokban kapta meg ügyfelünk, a Brose, beszállítói elismerését. Kollegáink az oklevelet a Brose bambergi telephelyén vették át. Az Eckerle az elismerést a szokatlan körülményekre adott válaszreakcióval érdemelte ki, az ellátási lánc zavartalan biztosításáért. A 2022 elején kezdődött ukrán-orosz háború következményeként romániai telephelyünket ügyfelünk – a Brose- […]

2023. július 11.

Kínában telephelyünk alapításának 12. évfordulóját ünnepeljük

Az Eckerle kínai telephelye a cég alapításának 12. évfordulója alkalmából csapatépítőt szervezett 2023. május 31-én. Ezen az eseményen összegyűltek munkatársaink, hogy felidézzék az elmúlt több mint egy évtized eseményeit, és megünnepeljék a 12 év figyelemreméltó eredményeit. Az este egy ünnepi vacsorával kezdődött, melyen minden munkatársunk részt vett. Cégünk elismerése kifejezéseképp egy 100CNYT tartalmazó hongbao-t ajándékozott […]

2023. június 2.