A Ford köszönetet mond az Eckerlének!

2021 novemberének végén a Ford megkezdte az első Ford Fiesta MCA járműveinek gyártását a Brose motorjaival. Ez a dátum óriási változást jelentett a Ford szemszögéből, hiszen sikerült leküzdeni a félvezetőhiányt, és végre megkezdhették az autógyártást.

Ennek eredményeként több száz alkalmazott tért vissza a Ford kölni gyártóüzemébe. A vezetők és a munkatársak végre vadonatúj járművekkel teli szerelvényeket láthattak kigördülni a kölni gyárból.

A Ford legfelső vezetése gratulált, és köszönetet mondott a Brosénak, amiért előállt a nem DCU motorok bevezetésének ötletével, és azokat a megfelelő időben szállította.

A Brose vezetése hivatalos levélben továbbította a Ford gratulációját, melyben az Eckerle Csoportot, külön kiemelve az Eckerle romániai telephelyét dicséri. Az egyes csapattagok kiemelkedő erőfeszítései és a kollégák támogatása nélkül a járművek gyártása nem kezdődhetett volna el. Büszkék vagyunk kollégáinkra! Csak így tovább a jövőben is!

További híreink

A hatodik “EQ14 Minőségi Elv” díjverseny

Idén immár hatodik alkalommal szervezte meg az Eckerle kínai telephelyein Zhuhaiban és Shaoguanban az „EQ14 Quality Principle” díjversenyt. Az egyhetes rendezvény fő célja a munkavállalók minőségtudatosságának fejlesztése, a témával kapcsolatos ismereteik bővítése, közös munkahelyi élményeik gazdagítása, az ügyfélelégedettség érdekében. Az EQ14 rövidítés egy házon belüli irányelv a minőségi folyamatok szabályozására, amely megfogalmazza a gyártásban lévő […]

2022. július 6.

Az Eckerle Kelet-Európa Présszerviz Központja

Az Eckerle Industrie Kft. több mint 20 éves préses tanácsadói múltat tud maga mögött. A hosszútávú közös munka eredményeképpen az Eckerle Industrie Kft. és a Schmidt Technology GmbH együttműködése az idei évben újabb mérföldkőhöz ért: 2022-től az Eckerle a Schmidt Technology GmbH minősített szervizpartnerévé vált, melyet kiterjeszt a szomszédos kelet-európai országokra is. A SCHMIDT Technology […]

2022. június 30.

Az Eckerle Zhuhai Co., Ltd kapta a Hilti „2021-es Év Legjobban Teljesítő Beszállító” díját

Ügyfelünk, a Hilti, a világ egyik leghíresebb elektromos szerszámgyártója. A Hilti „NURON” projektjéhez való kiemelkedő hozzájárulásának köszönhetően kínai telephelyünk elnyerte a Hiltitől a „2021-es év legjobban teljesítő beszállító” díját. A Hilti újgenerációs akkumulátorházának szállítójaként a kínai Eckerle intenzív tervezési és fejlesztési képességéről tett bizonyságot ebben a projektben. Az Eckerle nemcsak mintamódosításban volt rendkívül gyors, hanem […]

2022. június 27.